Nick Drake 1974-ben elhunyt angol folkgitáros. Mindössze három albumát adták ki, életében nem övezte zenei munkásságát megérdemelt figyelem. Ellentmondásos személyisége ezt nem is feltétlenül igényelte külső látszatra. Kiemelkedően tehetséges gitáros volt. Akusztikus letisztultságával és meleg bariton orgánumával mégis csak egy szűk rajongói réteg szeretetét nyerhette el. Drake nem tudta mórikálni, előadni magát az élő fellépéseken. Közönségével nem tartotta a kapcsolatot - úgy játszott, mintha otthon, a négy fal között ülne. Sokszor hiányolta hallgatói biztató visszacsatolását, elismerésük egyértelmű kifejezését, ugyanakkor leginkább úgy tett, mint akit nem érdekel mennyire tartják populárisnak.

Drake zenéjére nagy hatással voltak az olyan előadók, mint Bob Dylan, Simon and Garfunkel, Leonard Cohen, Van Morrison és a Beach Boys - csak hogy egy párat említsünk. Édesanyja, Molly Lloyd, költőként és zeneszerzőként szintén megihlette Drake-et. 

A zenész három kiadásra került albuma a Five Leaves Left (1969), a Bryter Layter (1971) és a Pink Moon (1972). Az első két album felvétele nyögvenyelős folyamat volt, számos konfliktus adódott Nick és producere, Joe Boyd között. Boyd igyekezett tiszteletben tartani a gitáros kérését, hogy az akusztikus gitár és a minimál hangzás maradjon a főszerepben, de szerette volna teltebb, érdekesebb hangzásvilággal kiegészíteni a gitárjátékot. Így kerültek vonósok a lemezen szereplő dalokba. Drake ezt még ízlésesnek találta, ezért megbékélt vele. Azonban nem tudott mit kezdeni Hewson zenei rendezésével, aki mindenáron a mainstream-ebb hangzást erőltette. Végül Hewson helyét Nick egyik barátja vette át. Az album vegyes megítélést kapott a kritikusok körében.

A Bryter Layter jazzesebb, poposabb irányba mozdult el. Nick elkeseredett az első albuma sikertelenségét látva, ezért rábólintott zenéje átproducálására. Ez a kísérlet is hiábavalónak tűnt, továbbra is sok elkeserítő kritikát kapott, és élő fellépésein sem pendült egy húron a bulizni vágyó közönséggel.

Utolsó befejezett albuma a Pink Moon volt. Itt már ragaszkodott eredeti elképzeléseihez, megtartotta saját költői, de egyszerű stílusát. Egykori producere, Boyd, már nem dolgozott vele, ő maga pedig képtelen volt reklámozni zenéjét.

Drake depresszióban szenvedett, ami utolsó néhány évében rohamosan súlyosbodott, kibillentve őt a tevékeny hétköznapokból, az alkotásból. 1974 novemberében antidepresszánsok okozta túladagolásban halt meg 26 évesen - azóta is találgatják, öngyilkosság történt vagy szerencsétlen véletlen. Ebben az időben Drake otthon élt szüleivel, lelki megrendülése már fizikai fájdalmat is okozott neki.

Számos rendkívüli előadóra gyakorolt hatást költői dalaival, köztük a Beckre, Robert Smithre a Cure-ból, Peter Buck-ra az R.E.M.-ből. Heath Ledger, a tragikusan elhunyt fiatal ausztrál színész bolondult Nick Drake művészetéért és szeretett volna filmet készíteni a gitáros életéről. Hőséhez hasonlóan ő is túladagolásban halt meg, 29 évesen. A film nem készült el, viszont forgatott egy klipet Drake Black Eyed Dog c. dalához. A dal különlegessége, hogy Drake egyik legutoljára rögzített daláról van szó. Az énekes a felvételkor már olyan erősen reszketett, hogy képtelen volt egyszerre gitározni és énekelni, így ezeket külön-külön vették fel. A "Black Eyed Dog" megnevezés valószínűleg Nick brilliáns utalása Winston Churchill mondására, aki saját depresszióját megszemélyesítve, időnként elkódorgó, a házához mindig visszajáró fekete kutyaként beszélt mentális betegségéről.

Heath Ledger Drake tiszteletére barátaival egy étterem megnyitását tervezte Five Leaves néven Brooklynban. A színész halála sajnos előbb bekövetkezett, de barátai és családja néhány hónappal később megnyitották, és azóta is sikeresen üzemeltetik a Nick Drake és Heath Ledger emlékét őrző helyet, ami azóta is nagy népszerűségnek örvend művészkörökben.

Road Runner